Sarah J. Maas: Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)

Fülszöveg:

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.

A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Kiadási adatok:

       Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

       Kiadás éve: 2017

  ISBN: 9789634570943

       Oldalszám: 750 oldal 

       Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 2.

       Moly: Katt ide!

Én és a könyv:

Az első részt eléggé régen (kb. 2 éve) olvastam. Akkor nagy szerelem lett az a könyv (felébresztette a szunnyadó festési szeretetemet), de folytatás híján elfelejtődött. Kicsit zsúfoltak voltak, akkoriban a mindennapjaim (érettségi, szakmai vizsgák, miegymás). Hiába került hozzám ez a kötet, így kénytelen volt a polcon csücsülni. Aztán végig söpört rajtam egy Harry Potter láz, és kissé elegem lett a vaskos kötetekből. A Köd és harag udvara így a maga 750 oldalával még csak szóba sem jöhetett. Időközben, ahogy ez lenni szokott sokat felejtettem a történetből, és így felmerült a Tüskék és rózsák udvara-nak újraolvasási igénye is (ezt még a mai napig sem ejtettem meg, de tervben van). A kulcsjelenetek jó része szerencsére nem felejtődött el. Még januárban, - az eddigiektől eltérően - sikerült nagyon hamar végeznem a vizsgáimmal, és pont annyi időm szabadult fel, hogy nyugodtan bele merjek vágni egy ekkora kötetbe. Végre folytatva Feyre történetét és meg tudva, hogy miért is olyan szuper ez a könyv, amiért sokan imádják, és amiért Astrid is rágta a fülem egy ideig.

 A bejegyzés nyomokban spoilereket tartalmazhat ! 

A történetről:

Huh. Először is vissza kellett rázódni a történetbe, újra felvenni a fonalat, hogy ki-ki és hol is vagyunk, mi is lesz. Ez szerencsére könnyen ment. Amint elkezdtem olvasni a könyvet özönlettek az emlékek (na meg persze voltak benne, kis visszautaló-magyarázó részecskék is :D).

A történet körül-belül onnan folytatódik, ahol az előző rész abbahagyta. Feyre csúnyán szenved a Hegyalján történtektől, Tamlin elfoglaltabb, mint valaha, Rhys pedig felszívódott. Látszólag békében élhetnék az életüket, építhetnék újjá a Tavasz udvarát, de a fejük felett ott lebeg egy bizonyos főúr és Feyre alkuja.

Feyre egyre rosszabbul van, mindeközben hatalmas változásokon esik át, ahogy el kezd ébredezni a mágiája. Nagyon nem tetszett, ahogy Tamlin ez idő alatt viszonyult Feyre-hoz, és az sem volt ínyemre, ahogy – az eddig kedvelt, emlékeimben humoros, szókimondó karakterként élő – Lucien hirtelen nagyon szabálykövető lett. Pedig én bíztam benne.

Szerencsére a lehető legjobb és leghatásosabb pillanatban jutott eszébe Rhysand-nek, hogy elvigyen Feyre-t magához. Imádtam azokat a jeleneteket, amik nála játszódtak. Jó volt olvasni a csipkelődő, néha flörtölgető párbeszédeiket.

A történet során Feyre-val együtt ismerhetjük meg az Éjszaka udvarát és legfontosabb lakóit, pl. Rhys belső körét. Beavatást nyerünk az illír nép világába és történeteket ismerhetünk meg a régmúltból. A Feyre-ban végbemenő változás szép lassan kiteljesedik és megmutatkoznak a különlegességei. „Nyugodt” életüket azonban beárnyékolja a közelgő háború.

Szavakkal szinte leírhatatlanul megszerettem a legtöbb főkaraktert. Mindnyájuknak meg van a maga különleges története és modora. Mind tiszta és nemes lelkek. Tetszett, hogy odaadó, elszántan küzdő/védelmező karaktereket ismerhettem meg a személyükben. Olvasás közben nem csak a szereplők nőttek a szívemhez, hanem maga az egész világ is. Velaris a könyv végére nekem is a szívem csücske lett.

Az, hogy sok mindent megtudhatunk a világuk történelméről közelebb hozta hozzám is. Olyan lett, mintha Prythian a második otthonommá vált volna. Pont olyan érzés volt a sorozat folytatása is, mintha hazatértem volna. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott ez a történet. Végig melengette a lelkem és Feyre története körém fonódott, belém ivódott, így akkor is velem volt, eszembe jutott, amikor nem olvastam. Folyamatosan hívogatott a történet, hogy folytassam.

A történet során sokat nevettem, csodálkoztam, mosolyodtam el. Már-már sírni is képes lettem volna bizonyos megható jeleneteknél (lásd varázsvédett hegyi házikó). Szerintem nagyon meghitté tette, hogy a szereplők sokszor úgy tartottak össze, mintha egy család tagjai lettek volna, annak ellenére, hogy nem is voltak vérrokonok.

A bejegyzés írásakor még igen friss volt az olvasásélmény. Éppen mellettem volt már a Szárnyak és pusztulás udvara, várva, hogy befejezhessem a trilógiát, de még mindenképpen szerettem volna megírni ezt az értékelést, még ha ez is csak a magasztaló ajánlók sorát gyarapítja. Sokan imádják és dicsérik. Ez így csak egy újabb sürgetés, hogy akik nem ismerik még ezt a világot, azoknak ideje ellátogatniuk Prythian-be. ;)

Kedvenc idézetek:

„(…) a könyv hősei csendes, állandó társaimul szegődtek. Soha nem léteztek, nem is fognak, de valahogy miattuk kevésbé éreztem magányosnak magam.”

„ – Kiskoromban- súgta Rhys a fülembe- úgy szöktem ki a Szélházából, hogy kiugrottam a szobám ablakából. Egész éjjel repkedtem, csak köröztem a város, a folyó, a tenger felett. Néhanapján ma is szoktam ilyet.

– A szüleid biztos rosszul voltak tőle.”

„– Meg fogod látni – folytatta, és töltött egy csészével –, hogy az éjszakáink sokkal látványosabbak. Annyira lenyűgözőek, hogy sokan napnyugtakor kelnek és hajnalban fekszenek, csak azért, hogy csillagfényben töltsék az idejüket.”

A szereplőkről:

Feyre: Ő a nézőpont karakter. Ennek köszönhetően nem csak az ő szemén láthatjuk Prythiant, de tanúi lehetünk a benne végbemenő változásoknak is. Egyszer-kétszer feleslegesen is felkapta a vizet és inkább hatott a cselekedete időhúzásnak, mint kulcsfontosságúnak. De. Mindemellett egy erős női karakter, akinek meg van a saját különlegessége.

Tamlin: A Tavasz udvarának főura. Feyre vőlegénye. Számomra egy megbocsáthatatlan bűnt követett el, így míg az első kötetben odáig voltam érte, sajnos itt folyamatosan vesztette el a szeretetemet.

Rhysand: Számomra ő sokkal szimpatikusabb volt az incselkedéseivel, odaadásával. Nem gondoltam volna, hogy ilyen praktikákat vet be a céljai eléréséhez. Minden tette ellenére nekem mégis ő lett a kedvenc főuram. (Na, meg az sem mellékes, hogy övé az Éjszaka udvara, az egyik legvarázslatosabb hely szerintem. :D)

Cassian: Bár még most ismertem meg, máris a szívemhez nőtt. Tetszett a vicces, szókimondó karaktere, illetve az elszántsága és az odaadása.

Lucien: Mikor már majdnem teljesen elásta magát nálam, az írónő elvette az ásóját. Remélem, ki tudja kaparni magát, mert az első kötetben szerettem. Nem mondok le róla. Hátha van még remény számára, hogy visszahízelgi magát a szívembe.

Összegzés:

Imádtam. Mást nem nagyon tudok rá mondani. Bánom, hogy nem estem neki hamarabb. Lenyűgözött mind a történet, mind a szereplők, mind a sokszínű mágiájuk. Nagyon megszerettem a főbb szereplőket. Pár korábbi kedvenc karakteremet is képesek voltak háttérbe kényszeríteni (bár ők önként és dalolva adták át a helyüket). Amennyire megnevettetett egy-egy jól sikerült párbeszéd, annyira tudtam volna bőgni sok megható jeleneten és magasztos eszmén is.

Végeredményében ez egy összetett és igazán sokszínű, izgalmas és fordulatos kötet lett. Határozottan maradandóbbat alkotott, mint az első rész, holott már az is nagyon jó volt. (Azt hiszem kezdek lassan SJM fan lenni. Bár nem kiabálom el, amíg nem olvastam pár részt az Üvegtrónból is ;). )

Kíváncsi vagyok hová fut ki végül ez a történet. Pár hét múlva szerintem meg is tudom majd. :D

[Megtudtam. További értékelések várhatóak majd a Szárnyak és pusztulás-, illetve a Fagy és csillagfény udvaráról is. ;)]

Tomcsik Nóra: A hercegnő és a sárkányok dala

Fülszöveg:

Vajon meg lehet szelídíteni a sárkányokat?

Felix a leleményes, de álmodozó tolvajlány, Edmund a muzsikus apród és Sir Marcus a magának való lovag azt a feladatot kapják, hogy keressék fel a hosszú ideje szunnyadó sárkányokat, így mentve meg az öt király birodalmát Aerion, a Nagykirály zsarnokságától.

Az út hosszú a sárkányok lakta Tüzes-szirtig, melynek során Felix, Edmund és Sir Marcus megtanulják a barátság, a lovagiasság és bajtársiasság fontosságát is, hisz ezen erények nélkül sosem ismerhetnék meg a sárkányok titkát, és győzhetnék le a Nagykirályt.

Izgalmas, kalandos meseregény főként a 9-14 éves korosztály számára. 

(A mostani bejegyzéshez mellékelt képek a könyvben megtalálható illusztrációk közül kerültek ki.)

Kiadási adatok:

       Kiadó: Magánkiadás

       Kiadás éve: 2017

  ISBN: 9781565812314

       Oldalszám: 200 oldal

       Illusztrálta: Pongrácz Edit

       Sorozat: Beleanordi mesék

       Moly: Katt ide! 

A könyvről:

Az utóbbi időben nagyon megszerettem a rövid kis történeteket. Még a 2018-as év végén volt egy nagyon rossz olvasmányom, az Antilányregény, ami szinte teljesen elvette a kedvem az olvasástól, meg valamilyen szinten az élettől is. Azonban mégis szerettem volna olvasni valamit, viszont már egy 300 oldalas könyv gondolata is elborzasztott. Akkor akadt meg a szemem Tomcsik Nóra könyvén. Egész rövid, gyorsan olvasható, meseregény. Pont egy ilyen könnyed olvasmányra volt akkor szükségem. :)

Kifejezetten tetszettek a könyv illusztrációi és függelék is. Színesebbé tették a történetet és jó volt megtudni ezt-azt a királyságokról. Amikor megláttam azonban, hogy folytatás is várható majd, megörültem neki, mert szívesen olvasnék még Beleanord eseményeiről.
A könyvben egyébként található egy jó kis térkép is, amin maga Beleanord látható részleteiben, (gondoltam megsúgom ezt az apróságot is részben a térképkedvelő molyok kedvéért). ;)

A történetről:

A történet szinte teljesen magával ragadott, még úgyis, hogy nem én vagyok a célközönség. (Kis híján annyira belefeledkeztem a történetbe, hogy még azt is majdnem elfelejtettem, hogy másnap matek dolgozatot írok.– Na igen, rosszkor kezdtem bele. :D) Tetszett ez az egyszerűség. Ennek a könyvnek a hatására kedvem támadt újra több mesét olvasni. Elvégre sosem árthat. A sok komoly könyv után, kell egy kis nyugalom is a léleknek.

A könyv elején megismerkedhetünk Felixszel, aki a főhősnőnk lesz a későbbiekben. Felix viszonylag hamar találkozik Edmunddal, az apróddal, akinek gyönyörű lantjátéka ámulatba ejti. Aranyos volt, hogy Felix be-beszökött a kastély udvarába, hogy találkozhasson Edmunddal és hallgassa, ahogy játszik, vagy mesél. Azonban nem sokáig tudják élvezni a gondtalan hétköznapokat. Hamarosan megismerhetjük a főszereplő hármas utolsó tagját is, Sir Marcust. A igazán nagy fordulatok ezután következnek be Felix életében. (Nem fogok spoilerezni. ;) ).

Hamarosan azonban kiderül, Aerion, a Nagykirály valamit forral, ezzel megzavarva az addigi békés idillt. A három főszereplőnek, így útra kell kelnie, hogy megtalálják az évszázadok óta szunnyadó sárkányokat és a megszelídítésüknek módját, mielőtt még túl késő lenne. A célhoz vezető út azonban hosszú, és akadályokkal tarkított. Felixnek és két barátjának minden bátorságukra és rátermettségükre szükségük van a küldetés teljesítéséhez.

A lezárásról nem szeretnék sok mindent elárulni. A vége felé egyre több izgalmas, és helyenként aggasztó eseménnyel találtam szembe magam, de azért örülök, annak, ahogy a történet befejeződött. Ennél jobb vége nem is lehetett volna.

Meséhez méltán végül nem maradhat el a pozitív üzenet sem, amely a gyerekeket megtanítja a szeretet, a barátság, és a bátorság fontosságára, illetve arra, hogy mindenki tehetséges valamiben, a tehetségüket pedig nem szabad veszni hagyniuk, mert bármikor hasznát vehetik.

Kedvenc idézet:

-          – Ez a törvény. Nemesi vér kell, hogy folyjék az ereiben, annak, aki a férjed lesz – mondta Sir Marcus. – Ne árts magadnak azzal, hogy olyat szeretsz, aki nem lehet a tiéd! – tette hozzá együtt érzőn.

-          – Egész életemben nem tehettem semmit, mert csak egy utcagyerek voltam. Most nem tehetek semmit, mert kötnek a törvények és a hagyományok – [...]. – Nem tudnám elfelejteni őt. Bárhogy is akarnám.

A szereplőkről:

Felix: A neve ne tévesszen meg senkit elsőre. Egy ízig vérig belevaló leányzóról van szó, aki még a sárkányoktól sem riad meg. Kissé szomorú múlttal rendelkezik, de szerencsére a jövője annál több jót tartogat a számára.

Edmund: Sir Marcus apródja. Kissé félénk, de nagyon tehetséges zenész. Bátorságban és leleményességben ő sem szenved hiányt. Különösen fontos szerepet játszik a cselekmények alakulásában.

Sir Marcus: Bernard király fia, aki egy rejtélyes ok miatt lovagnak állt. Az egyik legjobb kardforgatóként ismerik, aki a lovagi tornákon is mindig jeleskedik. Eleinte kissé félelmetesnek és mogorvának találtam, de hamar megváltozott róla a véleményem.

Összegzés:

Számomra ez egy nagyon könnyen és gyorsan olvasható történet volt. A történet izgalmas, és annak ellenére, hogy fiatal gyerekeknek szól az idősebb korosztály szívét is képes rabul ejteni. Imádtam a főszereplőket, mind egytől egyig erős karakterek voltak. Tomcsik Nóra megmutatta nekem, hogy egy teljesen más műfajban is nagyon jól tud alkotni. Kíváncsian várom mivel rukkol elő legközelebb. :)