Marie Lu: The Young Elites - Az ifjú kiválasztottak

Van ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk.
Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat.
Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél.
De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak.

Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.

Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek a hatalmához hasonlót még nem láttak.

De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak.

A YA könyvekkel eléggé hadi lábon állok, ennek az az oka, hogy az eddigi YA könyves tapasztalataim nem túlságosan pozitívak, persze akad néhány kivétel, ami valahogy mégis utat talált hozzám és arra ösztökélt, hogy próbálkozzak még a műfajjal. Miközben új könyvekre vadásztam rátaláltam Marie Lu - Ifjú kiválasztottak című könyvére, amely a Válogatott Ifjak sorozat 1. része. A szemem rögtön megakadt a borítón és a hátoldalon lévő ajánlás meggyőzött róla, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasni, ugyanis hatalmas Trónok harca fan vagyok, imádom az X-Men filmeket és egyik leghőbb vágyam eljutni Velencébe... Tehát ezzel engem kilóra megvettek.

Bíztam benne, hogy nem lesz rossz, és hogy nem kell majd búcsút mondanom a sorozatnak, mert nagyon tetszett mind a külső mind a fülszöveg és végül pozitívan csalódtam. Nem mondanám, hogy tökéletes, de minden apró hibája ellenére szerettem és én látok lehetőséget arra, hogy bekerüljön kedvencek közé a sorozat, de ez már a következő részeken is múlik.

Az első kb. 50 oldal beszippantott és nagyon érdekes volt, tele drámával, izgalommal és egy fantasztikusnak ígérkező történettel. Aztán a kötet közepe felé kicsit úgy éreztem, hogy egy helyben toporognak a szereplők  és nem igazán haladtak az események, aztán hirtelen újra megint beindult a történet és onnantól már nem lehetett letenni. ;)

A történet szerint az emberek nagy részét betegség sújtotta. Ez a betegség rengeteg embert megölt, de voltak olyanok, akiknek sikerült túlélniük és felépülniük. A vérlázat túlélt személyek nagy része külső és belső változáson ment keresztül. Vannak, akiknek a külsejét pecsételte meg és vannak olyanok, akik adottságokra is szert tettek. Ezeket az embereket malfettóknak hívják és folyamatos bántalmazásoknak, megaláztatásoknak vannak kitéve.

IDÉZET: " Az elmúlt tizen-egynéhány évben, mióta megszűnt a vérláz Kenettrában, néhányan egyre nyilvánvalóbb bizonyítékát adtuk a létezésünknek. Hol itt, hol ott tapasztaltak valami furcsát, megmagyarázhatatlant az emberek. Hét évvel ezelőtt Triese di Mare falucskában a parasztok halálra köveztek egy kislányt, mert a legnagyobb nyári hőségben jéggel borította be a helyi tavacska felszínét. Öt éve Udarában az emberek megégettek egy fiút, mert a kezében tartott csokrot virágba borította a kedvese szeme láttára. (...)

Az emberek gyakran magára hagyják, kitagadják a családtagjaikat, akiken ott a jel, mert attól tartanak, hogy szerencsétlenséget hoznak rájuk. A király a malfettókat használja bűnbaknak, őket hibáztatja saját tehetségtelen uralkodásának következményei miatt. Ha nem szállunk szembe velük, a király és az ő inkvizíciója sorra megöl minket, minden egyes gyermeket, akin nyomot hagyott a láz."

  

 Az elbeszélés szinte végig izgalmas és egymást követik a fordulatok, amik nem hagytak nyugodni és arra késztettek, hogy csak olvassam, olvassam és olvassam. Mindemellett a kötet hangulata is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire olvastatta magát. Az ajánlás ezt illetően nem túlzott és tényleg a 14. századi Olaszország, Velence képe lebegett előttem végig, és az egészet átjárta kicsikét a borús, melankolikus hangulat.

A cselekmény középpontjában Adelina Amouteru áll, aki egy malfettó vagyis a vérlázat túlélt megbélyegzett fiatal lány, aki húgával, Violettával és apjával él együtt, az édesanya a vérlázban halt meg. Az apa és Adelina kapcsolata kicsit sem zökkenőmentes, mivel a családfő mindvégig elutasító elsőszülött lányával szemben és válogatott módokon (testileg és lelkileg is) kínozta és igyekezett valamiféle hasznot kicsikarni belőle.  Ritkán olvasok ilyen apafiguráról, aki ennyire kegyetlen  és legszívesebben jól felképelném, de bekerült a TOP 5 - be, az tuti.

Violetta és Adelina kapcsolata sem volt túl felhőtlen, bár voltak érzelmesebb pillanataik és szoros kötelék van köztük, mindvégig  kézzel fogható bizonyos mértékű irigység, amit az idősebb lány érez a húga iránt annak külseje és az apjával való kapcsolata miatt.

Adelina egy nap úgy dönt, hogy véget vet a szenvedésnek és megszökik otthonról, ami megváltoztatja az egész életét, kezdetét veszik az izgalmak és a lány megismerkedik az ifjú kiválasztottakkal, de köztük is leginkább Enzo-val. Enzo és Adelina között van egy kis szikra, és attól féltem, hogy a szerelem mindent legyőző rózsaszín tüzévé válik és milyen rossz hittem..

IDÉZET:  "A tükörképemet bámulom némán, hosszú, ezüst fürtjeimet vizsgálgatom, és az arcom sérült felét. Minden kékes fehér holdfényben fürdik. Visszagondolok arra az éjszakára, amikor a tükörképemet nézve sikítani kezdtem és szétvertem a tükröt a hajkefémmel. Változott azóta valami? Apám árnyalakja fel-feltünedezik a tükörben, mögém siklik, az arca fenyegető kifejezést ölt. Hiába próbálom elküldeni, nem engedelmeskedik. Az erőm győzedelmeskedik fölöttem, olyan dolgokat idéz meg, amiket nem akarok látni."

Adelina karaktere vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Voltak részek ahol sajnáltam, voltak részek ahol nem igazán értettem a tetteit és a végére mégis sikerült megkedvelnem őt minden ballépés ellenére. Ő nem egy cukormázas habos babos tündérmese főszereplője. Nem. Adelina egy kislány, egy nővér, egy harcos, egy szörnyeteg, egy gyilkos. Eleinte még gyenge és védtelen, de egyre erősebbé és magabiztosabbá válik. Mondhatni a félelem volt a gyengesége, de a kötet végére kiderült, hogy a félelem az, ami az erőssége lehet, ha tudja használni. Adelina nem egy fekete fehér karakter és nekem ez tetszett benne igazán, persze vannak sablonos vonásai, de mégis át tudtam siklani ezek felett a kis részletek felett. Jó és rossz egyaránt keveredik benne és a részemről javára írandó, hogy nem tökéletes. És ott van még a képessége, ami nagyon jól lett kitalálva, és ha jelenleg valaki megkérdezné, hogy én milyen varázserőt vagy hiper szuper képességet szeretnék az illúziókeltést választanám. 

 IDÉZET: " Gyűlölöm a jeleket magamon, azt karom, hogy eltűnjenek, ezek okoztak nekem minden fájdalmat és szenvedést az életben, megfosztottak mindentől, ami fontos volt nekem. Ebben a pillanatban az erőm semmi örömet nem okoz nekem. Egyedül maradtam, sérülten és védtelenül, akár az életéért küzdő pillangó a fűben.(...) A bélyegeink pusztuljanak ki erről a világról, legyen vége a küszködésünknek."

Adelina mellett átfogóbban megismerhetjük Enzo Valenciano-t és Raffaele Laurent Bessette-t.

Enzo a Tőr Társaságának vezére és egyben herceg is, aki a trónjáért küzd. Eleinte egy tipikus szépfiúnak gondoltam, de idővel megismertem őt és rájöttem, hogy ő igenis egy árnyalt karakter és több van benne, mint azt elsőre gondolnánk. A kedvesség mögött rejtőzhet érdek és egy bizonyos résztől már a szerelmes tekintet őszintesége is kétséges, de ez nem szándékos, nincs tisztában az érzéseivel. Nyíltan beszél, nem kertel a következményeket illetően, amely a kiválasztottakra vonatkozik. Bár a kötet végén nagy meglepetést okozott, és az ő szála talán már le is zárult, de én még szívesen olvasnék róla.

Raffaele egy roppant érdekes karakter volt számomra.  Míg Enzo őszintén megmondja Adelinának, hogy vagy jól teljesít vagy meghal, addig Raffaele képes volt a lány arcába mosolyogni és barátkozni vele, holott első perctől veszélyként tekint a lányra. Körmönfont egy fickó, nem olyan védtelen és kedves, mint, amilyennek mutatja magát, de nekem tetszett ez a tulajdonsága, ha nem lenne ilyen, akkor csak egy unalmas (és gyönyörű ) mellékszereplő lenne. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a sorsa.

A Tőrök többi tagját kissé felületesen mutatkoztak meg és szeretnék még többet tudni róluk, várhatóan a következő részben őket is részletesebben megismerhetem.

Fontos még megemlítenem Teren Santoro- t, az Inkvizíció (és a királynő) egyik legfontosabb emberét .Teren egy kegyetlen és nagyon naiv alak, aki magabiztos és úgy hiszi, hogy mindenekfelett áll. Őt nagyon utáltam, de hozzá is kapcsolódnak olyan történetszálak, amik eléggé izgalmasnak ígérkeznek.

  

A kötet számomra kellemes meglepetés volt, őszintén szólva ennél rosszabbra számítottam.  Marie Lu felkeltette az érdeklődésem, és biztosan folytatom majd a sorozatot. Tele van különleges karakterekkel, fantasztikus történettel és egy icurka- picurkát a Trónok harcából ismert cselszövések, intrikák is megidéződnek benne. Élveztem az olvasást és ajánlom a könyvet mindenkinek, aki kicsit ódzkodik a Ya fantasytól ( úgy, mint én), mert ez a könyv számomra bebizonyította, hogy nincs mitől félnem, bátran nyúlhatok az ifjúsági fantasyk után is mert öröm ehhez hasonló gyöngyszemekre bukkanni. Legalábbis én így gondolom. :)

Jó olvasást kívánok!